Teadélután mozgássérülteknek

2021. április 16-án teadélutánt tartunk mozgássérültek részére a gyülekezet körépületében. Szeretettel várjuk mindazokat, akik szeretnének velünk tölteni egy délutánt beszélgetve, imádkozva, Istent dicsőítve, játékok és egy kis harapnivaló társaságában. Örömmel vesszük a gyülekezet önkénteseinek segítségét és imatámogatását.

„Azokat választotta ki az Isten, akik a világ szemében erőtlenek, hogy megszégyenítse az erőseket… és a semmiket, hogy semmikké tegye a valamiket; hogy egyetlen ember se dicsekedjék az Isten színe előtt.” (1 Kor 1:29)

Megosztás:

Share on facebook
Facebook

További bejegyzések

Újabb bemerítést tartottunk

február 28-án, vasárnap bemerítési ünnepre gyűlt a nagyváradi 1. sz. gyülekezet. Öt fiatal – Dudás Petra, Oláh András, Bákai Benjámin,

Evangelizáció húsvét nagyhetében

„Megbékülés Istennel a kereszfa által”. Ezzel a témával tartunk evangelizáció-sorozatot húsvét nagyhetének minden délutánján, a szombatot kivéve. A gyülekezet tagjai

Korlátozások a vörös-zóna miatt

Közöljük a testvérekkel, hogy mivel Nagyváradon 4% fölött van a koronavírus járvány incidenciája, 8 óra után már nem tartózkodhatunk lakásainkon

Újraindul a vasárnapiiskola

A járvány terjedése miatt bevezetett korlátozó intézkedések enyhülésével örömmel hirdetjük, hogy március 7.-től a gyermekeknek szóló bibliaórák újból élőben fognak